Bókay kert napközis-Harcművész tábor

Írta: - Dátum: 2015-06-15 09:55:38

Az idén is lesz Harcművészet a Bókay kerti napközis táborban!

A Bókay Kertben tartalmas programokkal tölthetik a diákok a szünidőt
Megoldás a vakációs gondokra

Hamarosan itt a vakáció! A nyári szünet öröm a diáknak, azonban a szülőknek számos megoldandó problémát jelent. Számos kisiskolásnak a napközis tábor jelenti a nyaralást, a szülőknek pedig megnyugvást, hogy biztonságban tudhatják gyermeküket. A kerület a Bókay-kertben biztosítja a napközis ellátást, mely a főváros egyik legjobb adottságú tábora.

– Azoknak a szülőknek, akik kora reggel indulnak munkahelyükre, segítség lehet, hogy a táborozás ideje alatt reggel 6-8 óráig a tábor Szélmalom utcai kapujánál ügyelet van. A foglakozások 8 órakor kezdődnek, és 16.30 óráig tartanak. A szülőknek nem kell aggódniuk, hogy gyermekük a forgalmas Petőfi Sándor utcán átjut-e szerencsésen, mert a korábbi gyakorlatnak megfelelően a 182, 184, 282E és 183 buszjáratok Varjú utcai megállójában reggel 6.45-7.45 óra között pedagógus fogadja a gyerekeket, és táborozás után ide is kíséri vissza őket.

Több mint gyermekmegőrző

– Nem gyermekmegőrzés a cél, hanem, hogy szebbé, emlékezetesebbé váljon azoknak a nyaralása, akiknek a szülei ezt nem engedhetik meg maguknak – mondta Kuba Gábor táborvezető, az Eötvös Loránd Általános Iskola igazgatója. 
A tábori élet átlag 20 fős csoportokban vagy másként rajokban zajlik, lehetőleg azonos iskola, érdeklődés és életkor szerint. A rajvezetők szakképzett pedagógusok. 
A táborozók háromszori étkezést kapnak. A napközis tábor hagyományos foglalkozásain a gyerekek részt vehetnek a különböző báb, bűvész, zenés előadásokon, autóbuszos- és hajókirándulásokon, kézműves foglalkozásokon, valamint tábori sport és egyéb versenyeken. A hagyományos rajok mellett szakképzett oktatók által vezetett szakrajokra is lehet jelentkezni. Ebben az esetben be kell fizetni a szakrajok költségét is.

A harcművész raj 5 héten át elérhető a nyár folyamán:
-
06. 29.-07. 03.
-
07. 13.-07. 17.
07. 20.-07. 24.
07. 27.-07. 31.
-
08. 10.-08. 14.
-
Az edzéseket Pataki Krisztián 5.danos nemzetközi Mester tartja.
Heti 5x1.5óra edzés díjja az étkezésen felül 3000.- ft.