Színvonalas versenyen vehettünk részt idén is a III. Sasok kupán. Kis csapattal indultunk, de a 3 versenyző összesen 12 éremmel gazdagodott! Szász Péter mester kérésére ifi és felnőtt korosztályban is hozzá járultunk a testvér klubunk (Spirit) csapat sikereihez
A 14 év alatti kategóriában Nagy Patrik formagyakorlatban 3. helyezést ért el. Gyönyörűen formázott, a döntőbe kerülésnél kapott ki a 2-1 arányban. /Sajnos :( / Kicsit érthetetlen volt, hogy a hajnalban kelő kis gyerekeket (-37kg.) küzdelemben, miért csak este 8 kor küldték a pástra. A körmérkőzésben Patrik 1 győzelemmel, 1 vereséggel sajnos nem jutott be a négy közé.
Majd a következő verseny még jobb lesz! ;)
Ifjúsági korosztályban Nagy Adrián 7 érmet hozott el a versenyről. Összesítésben 3. legeredményesebb versenyző lett az ifi fiúk között. Tradicionális küzdelemben aranyérmes lett Csorba Ádámmal. Küzdelemben -70 kg-ban ezüstérmet szerzett, egyéni speciál törésben 3. lett.
A többi érmet csapatban szerezte a Spirittel közösen.
Csapatforma: 2.hely, ~küzdelem 3.hely, ~spec.törés 2.hely, ~erőtörés 3.hely.
Pataki Krisztián mester aranyérmet szerzett formagyakorlatban és tradicionális küzdelemben, Szász Péterrel. Bronzérmet nyert csapatküzdelemben és ~speciál törésben pedig ezüstöt.
Óriási verseny volt. Köszönjük azoknak, akik szurkoltak nekünk!
|